Toti & Erik

Otto megérzése helyesnek bizonyult s igencsak jól jártunk a nappaliban alvó Éva nénivel csütörtök éjjel....ha nem cselekszünk s reggelre hívjuk be csak, Totinak igen izgalmas éjszakája lett volna. Így "csak" nekünk volt nagyon izgalmas:D Még este a pelenkázót szerelte Otto, a babaruhák átkerültek a szépúj szekrénybe még délután. Szóval elalvás előtt még közöltem Ottóval, hogy nem érzem, hogy szülnék mándeazonnal, így el is aludtunk nyugodtan.

Fél3 körül egy olyan jó egy percen át tartó fájásféleségre ébredtem, miután elmúlt nyugodtan visszaszundítottam egy időre, a következő jöttére viszont beszabadultam a kicsi helyiségbe, ahol olvastam a kismamák nagykönyvében a szülésre vonatkozó részeket és közben jöttek a fájások is ki tudja milyen gyakran, az idő előrehaladtával egyre bizonyosabbá vált, hogy bizony EZ MÁR AZ, ELKEZDŐDÖTT!!! Viszont mire ez tudatosult bennem már k 4perces fájásaim voltak, mindezt háromnegyed négykor. Ekkor ébresztettem Ottot, alig bírtam felöltözni, már annyira jöttek a fájások, elég hosszúak is voltak, az ingerről ne is beszéljünk. Az autóban ülve próbáltam még hívni a dottornőt de nem vette fel, énmeg készen voltam minden bukkanócskánál lassításra bírtam Ottot aki így kb 30 kmph-val szállított be a Klinikára, ahová 4.55kor vettek fel. Mondtam, hogy hívják a dokimat mert helyzet van de előtte még a szokásos köröket le kellett futni, vérnyomás, vizelet, papírmunka mittomén, hát nem volt egyszerű. Aztán jött a vizsgálat, melyet egy volt általánosiskolástársam végzett el, majd közölte, nincs méhszáj, eltűnt teljesen, s megsürgette a doki behívását a tények ismeretében. Hát mit ne mondjak, jó lett volna ha hisznek nekem az első percben s akkor szólnak a dokinak. Így a következő kb fél óra (nekem többnek tűnt) azzal telt, hogy a vajúdóban a magzati szívhangot hallgatva jöttek mentek az egyperces fájások, vagy ki tudja mik, nyomni nem volt szabad azt tudom. Azt hajtogatták, mindjárt jön doktornő, megrepeszti a burkot és megyünk szülni. Pedig tudtam, hogy már ez megtörténhetett volna hamarabb is...

Otto toporogva várta, hogy haladjanak a dolgok és izgult, hogy minden rendben legyen, mondjuk tudta végig, hogy minden rendben van/lesz :D A magzati szívhang nagyszerű volt egész idő alatt, nekem eléggé fájt eközben, azt bevallom. Végül megkaptam a zengedélyt a tolásra, a burok meg is repedt abban a percben, ezután pedig következett a várva várt út a szülőszobára. Nem voltam olyan kooperatív mint amennyire lehetett volna. Szülés közben el lehet ezt nézni talán. Szóval megragadtam Otto karját és nyomtam ahogy bírtam, s ismét éreztem a csodát, ahogy halad a pici kis test a nagyvilág felé. A fejecske már kinn volt mikor megérkezett a dottornő, nagyra nyitott szemekkel, hogy húhamáris itt járunk? Az utolsó fájás már szinte nem is fájt, akkora élmény volt ismét átélni ahogyan kibújik a kilenc hónapon át gondosan őrzött és növögető csodababa, hogy elkezdje életét az anyaméhen kívül. A nagy találkozás előtt a büszke apa elvágta a köldökzsinórt aztán megkaptam a magzatmázas babatestet ölelésre puszira, eufóriátélésre. Szavakkal nem lehet ezt leírni, aki már átélte tudja miért, aki nem az pedig majd megtudja ha átélni;)
A rövid kis ismerkedés után a fiúk elvonultak mosakodni, állapotfelmérni, szép deoec-es gúnyát ölteni és fényképezkedni, én pedig boldogan-fázva vettem részt az utómunkálatoknál. Hímzés közben elmesélte dottornő hogy milyen kalandos volt az útja, volt benne esés, beragadt garázsajtó és tükörjégen autózás, kábáréba illő jelenet lehetett:D De lényeg a lényeg, berohant ahogy tudott, jelenléte így is megnyugtató volt, hogy csak a finishre ért oda. A születési adatok pedig a következők, csak az ismétlés kedvéért: Hágen Erik Zuboly, született 2010 január 8-n, 5.48perckor, Debrecenben, 3890grammal és 52 centivel.



Nemsoká átmentünk (haha, én nem lábon) az "őrzőbe", ahol felügyelik a szülés után a babákat és a mamákat, Otto is ott volt persze:D Ment az SMS és telefonlánc körbe, nagyon köszönjük a csillió meg egy gratulációt mindenkinek:D Erik azonnal nekilátott a lakmározásnak míg én az utasításokat követve ittam sokat, zuhanyoztam satöbbi, aztán kiderült, hogy a jó szobára várni kell. Megérte. Otto hazasenderedett kajáért, teáért meg effélékért, nameg, hogy feltegye az előző bejegyzést, addig mi pihentünk egy kicsit. Délután birtokba vettük a szobát, ahol négy ágy volt, bár kétágyasként harangozták be, de nem is ez a lényeg. Hanem. Egyedül voltunk, sehol egy szobatárs akivel beszélgetni kell márcsak illemből is. Csak mi voltunk, tudtunk aludni, enni nyugodtan, Otto pedig a látogatási tilalom ellenére is bent tudott tölteni minden nap hosszabb időt, mint a hivatalos 5 perc.



Erik áldottjógyerek módjára evett rengeteget. Bár a várakozásokkal ellentétben szükségem volt a csecsemős nővérkék segítségére a szoptatásnál az első nap, meg kellett tanuljuk mindketten a mikéntjét a dolognak. De belejöttünk hamar. Szombaton este 3630 gramm volt a súlya, vasárnap estére már 3660 gramm, pedig még csökkenhetett volna akár. De nem. Minden remekül alakult, papírforma szerint szinte.




Mindezt persze annak is köszönhetjük, hogy pénteken este Otto egy igazán sikeres tejfakasztó partyt tartott. Az ország különböző pontjain volt mindenki, de Erik érkezésének hírére mindenki járműre pattant és sebesen haladt Debreháza irányába, ünnepelni. Volt még tűzijáték is a buliban, Otto tagadhatatlanul a hótbüszke apuka kategória, igazán kitett magáért, a kedves résztvevőknek pedig köszönjük, hogy jelenlétükkel emelték az est fényét:D

A gyerek anyagcseréjére panasz nincs, a pelenkatartalom mindig megfelelt "az előírásoknak". A vasárnapi babaviziten ( ami úgy nézett ki, hogy békésen aludtunk, berontott az orvos és a nővérke, felkapcsolták a lámpát és kb kikapták a gyereket mellőlem, leöltöztették és elkezdtek hideg sztetoszkópokat nyomni a mellkasához meg forgatni ide-oda ) közölték, hogy mintha kezdene sárgulni a gyerek. Hát több se kellett, még jobban ráálltunk az evésre, úgyhogy megúsztuk figyelmeztetéssel (csak az arcán látszott, még a bilorubin - vagy mi - szintet sem nézték, szolizásról pedig szó sem volt) s nem volt gond a hazajövéssel sem ezúttal.

Nagyon jó volt nagyokat aludni (gyakorlatilag mást nem is csináltam, csak jó ez a látogatási áilalom valamire) a nyugiban aztán délutánonként jóllakva ejtőzni Ottoval. Nagyon vártam azért a hétfőt, hogy jöhessünk haza és láthassam végre Totit is. S a hazajöhetnékem csak erősödött fél hat körül, mikoris betolták az első szobatársamat. Reggel nyolcra pedig rendesen elkezdtem nézni az órámat, hogy mikor jön már a vizit, addigra ugyanis mindhárom ágyban volt egy baba és egy mama. Engem már korán hazaengedett VSZ dottornő, délelőtt kétszer is megvizitelték a mamákat de a babavizit az istennek nem akart odaérni. Közben sikerült (mintha lett volna esélyem másra) összeismerkedni a szobatársakkal. Egyikük fiatal, nemtúlokos lány aki ha a kislánya sírni kezdett csak csitítgatta de az etetés nem jutott eszébe mint opció. De míg kiszaladt cigizni ránkbízta a picit. De legalább hozzá csak ketten jöttek be. S lehetett rá hatni, délutánra eljutott az agyáig, hogy nehéz napok várnak rá, ha nem tanul meg rendesen szoptatni, azt meg a nővérkék segítségével egyszerűbb, mint majd otthon...A másik idősebb volt kicsit, arcáról szintén sugárzott az értelem, szemei a szélrózsa minden irányába néztek, az anyakönyvvezetővel folytatott adategyeztető beszélgetése során pedig kiderült, hogy elvált (volt férj adatait nagyjából tudta), a kisfiú apukája (adatait nem tudta) nem veheti nevére a picit mert a válás óta nem telt el 300 nap, de látszott ám, hogy nem fogja fel miről van szó. Hozzá jöttek vagy hatan, míg kinn klubbozott az icipici babája benn sírt, néha bejött mondta neki, hogy cs-cs és hogy rossz, ne sírjon. No comment. A harmadik szobatárs pedig második kislányát szülte, egy tejfelszőke aranyosságot, velük el is lehetett volna lenni, nem zavartuk egymást, csak épp egy kicsit, de oda is özönlöttek a látogatók.

Hát látogatási tilalom ide vagy oda, nem mindenki tartotta be. A mi családunk valahogy kibírta míg hazakeveredtünk. Így utólag mondjuk simán bejöhettek volna egy kicsit ők is, nade látják Eriket még eleget:D Szóval délutánra nagy nehezen hozzánk is elért a vizit, megnézték a piciket, megdicsérték Eriket, hogy milyen szép nagyfiú, adtak neki egy kis BCG-t és otthonába bocsájtották:D Ment is a körtelefon azonnal, Otto jött ahogy tudott. Begyűjöttük a zárójelentéseket, érzékeny búcsút vettünk a szobatársaktól és Erik életének első napjainak helyszínétől, a 121-es szobától, hazafelé beszaladtunk a babaindulópakkos receptekért, aztán a gyógyszertárba (na azt nem kellett volna, hisz valahogy nincs gyógyszerész aki nem tetűlassú) de ezt már Erik nem húzta ki ébren úgyhogy melegváltásban Otto fejezte be a vásárlást. Innen márcsak pár percbe tellett mire hazaértünk. Nade ezt a következő bejegyzésben;)