Aki nem annyira ér rá, halassza későbbre, elég sok a fotó:D
Szóval szerdán megvolt az első egyedül fürdetős nap. S igen remekül alakult, nem volt kánonban rívás meg semmi. Erik nagyjából végigaludta Toti fürdését és az öltözködést is. Hisztivel együtt, mert volt az is. Ha napközben nem annyira érek rá, mert Erik nem alszik, egy idő után elvész Toti türelme és hisztivel hívja fel magára a figyelmet, szerencsénkre igen jól bírja s nem kezd vergődni 5 perc után. Este mondjuk fürdés előtt és után is volt bemutató de nem vészes mértékben.
Szerencsére továbbra is nagy szeretettel viseltetnek egymás iránt a fiúk, minden várakozást felülmúlóan. Toti odaadja a cumit, ha arról van szó, ha pedig a hordozóban ücsörög Erik, gondoskodik a szórakoztatásáról, simizi, bújik hozzá dúdolva, illetve hintáztatja. Azt viszont olyan hévvel, hogy lehet katapulttal végződne ha nem vigyáznánk. Végülis ha hinta, legyen gyors.Jött egyébként szerdán a védőnő, fogadtatásképpen Toti eresztett egy rendeset a pelenkába, biztosítva a 'tejószagúúristen' feelinget a házba belépéskor. Persze Erik sem maradhatott ki a jóból, úgyhogy pelenkacserélési bemutatót tartottunk:D
Toti új alvósszerkóján ott van a maci.Mostanában úgy alakul, hogy először Toti fürdik aztán Erik, aki így pózol félmeztelenül fürdés előtt. Nem véletlen, hogy máris érkezett menyecske-ajánlat neki is:D
Csütörtökön sem maradtunk csak úgy hárman, jött Ágó egy kicsit hozzánk. Az innivalóját persze mindet megitta Toti.Aztán felöltözködtek jómeleg ruhába. Simléderes sapkában a napsütésbe ki, főflegma arccal.
Na végremár, hogy elindulunk.
Már megint ez a fotózkodás. Itt vagyok én, Toti, a szánkón. Íme.
Itt pedig nagy fontos dolog közben. Ha a kert egyik végéből a másikba kell havat szállítani, Toti elintézi, két közlekedőedénye is van.
Ha napközben kimegy kicsit dolgozgatni, este igen vidám a hangulat.
Még nem annyira világos, hogy mirefel a nagy öröm, de nemsoká bekapcsolódik Erik is.
Ez elé nagy várakozással tekint Toti.
Az egy négyzetméterre eső kisfiúk száma igen magas ezen a képen. Nagyszerű ez a New Native, Erik nincs oda érte annyira, de rövidtávon elvan benne. Meg Toti is. Mert ugye ha Erik ölben akkor olykor neki is fel kell kérezkedni.Az est fénypontja a fürdés és az azt követő tükrös móka, fogmosással. Miután megsikálja Otto a Totifogakat, Toti újrasikálja őket, biztos ami biztos alapon, majd ha a sajátjával végzett, az Ottoét is megmossa. Ki ne maradjon a buliból:D
Erik egyre figyelmesebb, nagyokat flessel a lámpára.
Pupillái remekül működnek.Príma ez a fürdés.
Nagy testvéri szeretetben segít Toti a pelenkázásban. Péntek reggeli idill. Aztán mikor Erik elalszik és beraktunk egy adag mosnivalót a gépbe, Toti egy hanyag mozdulattal kiönt egy fél liter tejet, lehet közösen felmosni, az eddig úgyis sikeresen kimaradt a Totival közösen végzett házimunkák sorából (nem véletlenül). Mire felszárad minden, épp megunja az olvasást úgyhogy lehet menni.
Fogadni a kedves vendéget. Eljött hozzánk Virág megnézni a fiúkat. Hozta a lányokat is. Hisz ha a fiúkhoz vendégek jönnek, akkor minimum három nő érkezik:D Először meglepődött az ajtóban aztán hamar összebandáztak Virággal. Mindent megmutogatott neki, a könyveket, a kisautókat de legfőbbképpen Eriket:D Aztán játszottak a pumpával.
Nagy volt a vidámság, meg is éheztünk úgyhogy megebédeltünk, Toti nagyon elemében volt, sündörgött. S nagyjából hagyott is bennünket beszélgetni egy kicsit, volt miről:D S kikről.
Miután jóllaktunk felmentünk az emeletre. Ezúttal Toti vitte fel Eriket a hordozóban. Úgy tűnik, mintha én vinném, de a látszat csal:D
Toti itt is körbemutogatott mindent, a szobákat, a játékokat. Aztán nagy nehezen sikerült elkapni és rávenni egy délutáni siestára a fijatalurat.
Erik is hamarosan csatlakozott csak először ő is megnézte még egyszer a három lányt magának.
Délután folytatódott a vidámkodás. Toti legújabb hóbortja az, hogy ha fotózzuk belenéz a gépbe és mosolyog. Honnan szedte nem lehet tudni. :DAz új könyvet elolvasta Toti többször, nagyon tetszik neki. Köszönjük Virág a szép ajándékokat:D
Négyhetes lett azon a pénteken Erik, jöttek is megnézni szép számmal:D Este Borcsi és Béla látogattak meg bennünket, jöttek babanézőbe nameg megbeszélni kivel mi történt a legutóbbi találkozásunk óta. Persze a beszélgetős rész inkább arra az időre korlátozódott, amikor a gyerekek már nem voltak ébren. Toti befogta a bandát, kisautózós versenyzésre, pakolt táskát is meg minden, sürgött-forgott Borcsi körül, aki ha elhagyta a szobát, hívta is vissza.
A fürdés című műsort is előadta, aztán a fogmosást, aztán a viccesen öltözködést, majd a pusziosztást. Ez a minimum a sok szép ajándékért:D Köszi B n B !
Aki követi a blogot az emlékszik annak idején Toti mennyire sokféle arcot vágott, nincs ez másképp Erikkel sem, ő is igazi kis grimaszkirály.
Íme egy igazi sármos mosoly.
Tökéletes csodálatos babaarc.
Nyelvnyújtogatós, imádott grimasz. Vagy egy eper van a szájában?
Rácsodálkozós arc, még a haja is égnek áll.
Toti pózolós kép, pedig erre nem is számítottam. Olyan kis bájosak, hogy nemigaz.Előkerült a szabadságszobros sapka, nyilván Erik miatt, de természetesen Toti randalírozik benne.
Ezennel lovaggá ütlek kedvencem, ó Activia.Fáj a pocid? Megpuszilom. Hát el lehet olvadni tőlük, kész.
Szombaton a jó időre való tekintettel Ottot megkértek kicsit vigye ki Totit a kertbe, majd a nagy játszás közben felmerült az igény egy kis boltjárásra úgyhogy az Ottók autóba pattantak és elszeleltek, fiúskodtak, hazaérve még a sál is fennmaradt a kellemes délelőtt emlékére.
Ez idő alatt Erikkel itthon pihentünk, én csináltam ebédet is.
Este így sziesztáztak együtt a fiaink. Erik kezdte, Totinak megjött a kedve, mutatta, hogy takarjuk be és befeküdt Erik mellé. Simizte a vállát, birizgálta a haját.
Este a fürdőkádban ment a fizikaóra.
Erik pedig fizikai erejét fitogtatta, úgy emelgeti a fejét, hogy elképesztő:D
Nem állt esőre tegnap, de előkerült az esernyő, Toti nagyon élvezte a helyzetet.
A kisautózást is.
A vacsi előtti mosoly.
Eriknek ekkora lobonca van.
Úgy tesz mintha aludna.
Aztán tényleg.
A hűtő sem tabu többé.
Délelőtt Otto aktívkodott, délután pedig én, "baba-mama hetek, jövök!" felkiáltással beszereztem elengedhetetlen dolgokat. Például ezt a cumit.
Itt összedörgölőztek a kis arcukkal.
Ma nagyon vidáman kezdtük a napot.És effektíven, kigombolni már tudja a patentokat Toti. ójesz.
Ma egy hónapos Erik Zuboly, ilyen hamar eltelt!!!!! Délelőtt jött a védőnő, kitöltögette az egyhónapos statusos lapot. Holnap megyünk megméretkezünk.
Toti kicsit még rápihent az alvásra délelőtt. Délben jött a dottornéni is, megvizsgálta Eriket. A hosszát 57 centinek mérte, a fejkörfogat 39,5, a mellkas körfogat szintén 39,5, ezek nagyszerű ideális fantasztikus értékek. A mája-lépe rendben, szíve, tüdeje, rendben, látása rendben, csípője nem ficamos, és nősülhet:D Ezután Toti sem maradt ki a jóból, kapott szurit, de egy hangja sem volt, igazi kis hős. Jött aztán a nagy pakolgatás, Toti is megvizsgálta Eriket fonendoszkóppal, aztán rámondott ezt-azt a diktofonra, lepecsételt pár dolgot, elintézett pár hívást a dottornéni telefonján, szóval igazán dolgos volt.A nagy munka után leültünk ebédelni, ahol desszertként Ágó ujjait harapta meg Toti. Mintha nem kapna enni:D
Ismét Toti cipelte fel Eriket. Youtube videofelrakás próbaüzem remélem bejön kedves olvasók, majdmég összeszedem magam:D
Hibaüzenetet kaptam
2 éve







0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése