Új kihívások

Az első adandó alkalommal felöltötte a mackós puleszt Erik, pontosan tökéletes a méret, köszi Masz:D A fázós kisbéka pedig ilyen cipőben nyomul.

Napról-napra szebb. A haja egyre hosszabb, s ő is kaktuszpózban alszik. Halovány kis mosollyal az arcán, a végtelen tejmezőkről álmodva.
Közben Toti pörög egész nap. Szerdán jött Éva néni a fiúkhoz, hozott macis üvegben gyümölcslevet.
Professzor Toti, az őrült tudós:D
Ok, csak vicceltem, nem őrült:D
Éva néni egész délelőtt elvolt Totival, ki is mentek sétálgatni egy kicsit a hóban, aztán jól megebédeltek.
Elalvás előtt még ment a futkorászsá-nézelődés.
Vacsi után pedig Toti segített elrendezni a maradékot, ez nagyjából annyit tesz, hogy a kaját egyenletesen elrendezte az asztalon. Kreatív a gyerek.
Persze Erik sem maradt ki a nagyi társaságából, aki alaposan megvizslantotta a legfiatalabb unokáját (már nem sokáig, hisz a kis Ádám hamarosan átveszi ezt a címet:D).

Aztán egyszercsak nagy hirtelen eltűnt minden személyivel rendelkező a közelünkből, Otto focira Éva néni pedig a buszhoz ment. Az esti körre egyedül maradtam a fiúkkal. Toti csinos kis harisnyás kisfiú álcája mögé rejtőzve cibálta ki a konnektorból a telefontöltőt. Aztán nagy nehezen összepakoltam a cuccokat és felcíhölődtem a gyerekekkel.
Szerencsére Erik egész jól elvan a hordozójában. Míg Toti a kádban pancsolt, egész nyugisan elvolt. Aztán mikor az öltözködésre került a sor, jött a rívás, úgyhogy mire felöltöztettem Totit s közben 2percenként felvettem Eriket, rendesen elfáradtam, meg minden. De sikerült letenni Totit relatíve nyugisban. Aztán kicsit kapott enni Zuzu és megnyugodott.
Míg előkészítettem a fürdővizét, a kiságyában hagytam kicsit ejtőzni, így grimaszkodott.
A pelenkázón folytatta. Az ő fürdése kicsit rövidebb és nyugisabb volt, de mire mindenki ágyba került rajtam eluralkodott a fáradtság.
Nade éjjel igen jól aludtunk, reggel ilyen vidáman kezdtük a napot.
Egyidőben öltöztettük a fiúkat, én Eriket Otto pedig Totit s az lett a vége, hogy összeöltöztek:D
Az előző este épített szuper garázs mellett pihizett még egy kicsit délelőtt Toti.
Mielőtt belevetette volna magát a forgalomirányításba.
Aztán egy kis Noodlebug, igen lelkesen nézi egy darabig.
Mivel tegnap volt február 11, felhívtuk Aput. Totival is beszélt, ő is Nagyon Boldog Szülinapot kívánt a nagyapjának. Puszit is adott a telefonon keresztül. Vasárnap majd élőben.


Mire letettük a telefont, befutott Ágó is. A háta mögött ugrabugrálás még mindig Toti kedvenc elfoglaltsága.


Nagyon effektívek voltunk, az egész házat kitakarítottam a Hugi asszisztenciájával. Míg Toti aludt Eriket őrizte. Hálás feladat:D
Este elmentünk Totival kettecskén bevásárolni, Otto hősiesen vigyázott a hangoskodó Erikre, aztán nyugiban megvacsiztunk és sippsupp lezajlott a locsapocsa, aztán Erik elég nyűgösen aludt el, ez a pocak dolog remélem hamarosan rendeződik.
Ma Toti nagyon sokat segített a teregetésban aztán sapkabemutatót tartott.

Eltelt a délelőtt játszással és főzéssel, ebéd után felmentünk mind.
Erik nézelődött míg a bátyjával kergetőztünk.
Aztán Toti hintáztatta és dúdolt neki, majd mikor Erik teljesen megnyugodott, megtapsolta a kiemelkedő teljesítményt amit ennek elérésében nyújtott.
Majd a jól megérdemelt pihenés a kisöcsivel.
Még elalvás előtt egy utolsó bújócska. Itt a pelenkázószekrény mögött bújkál épp. Jelenleg mindketten alszanak. Jessz.
S nagyon fontos megjegyezni, a kitartó abajgatásnak meglett az eredménye, talán folytatódik az Edit-Zakaria-Abdul blog:P Éljenéljen, keep up the good work Edit:P

0 megjegyzés: