Toti egy ideig elvolt aztán megmutogatta a könyvét, Nonchybaba a két gyerekkel:D
Megdumáltuk a dolgokat, megnéztük a házat aztán elindultunk sétálni, kikísértük Nonchyt a buszhoz. Nagyon jól elmotorozott Toti, ügyes volt nagyon. Majd jött a busz, el kellett búcsúzni pedig bírtunk volna még beszélni:D
Hazafelé egy ideig minden jól ment aztán beütött a crach. Pár ház előtt úgy haladtunk el, hogy méterenként háromszor megálltunk, Totit leszállt a motorról, felült, elindult, megállt, kicsit fárasztó volt a dolog, közben Erik a hasamon a kendőben. Aztán egyszer nagy nehezen rárimánkodtam a motorra, két métert meg is tett. Pedig már idős házaspár mondta, ahgyjam nekik ott, a biciklis néni is mondta, hogy hazaviszi a gyereket, nade nem adom olyan könnyen a dedemet ám ! Szóval egy ponton megállt és onnan tapodtat sem.
Erről nincs kép, mert épp nem voltam olyan hangulatban már. 20 percig álltunk, néztük az üres udvart, a kocsikat, közben könyörögtem, jöjjön. Aztán fogtam a motort és elindultam. Toti nem jött csak állt ott. Aztán elkezdett sírni. Nagyon. Már elég messzi voltunk, egy métert megyünk még és már nem látom mit csinál. Megtettem volna, hogy továbbmegyek, de féltettem, mi történik, ha megijed, hogy nem lát, véletlen kiszalad az úttestre, elütik vagy valami, úgyhogy nem tettem meg, pedig az lehetett volna a megoldás. De puha vagyok. Visszamentem a síró gyermekért (ekkor már kb 40 perce dekkolt egy helyben), ölbevettem, kezemben a motor és elindultunk haza. Közben üvöltött a fülembe. Mivel Erik közben a hasamon volt, s csak úgy egyedül is nehéz cipleni a 13 kilóját a kis Totikámnak, plusz még ott a motor is a másik kézben, nagyon nehéz volt így jönni, a 10 perces táv baromi sok eben a felállásban. Közben többször le kellett tennem, olyankor mint aki nem bír járni összecsuklott, a földön fetrengett, nem állt meg a lábán, nem volt hajlandó tapodtat sem megtenni. Mindezt sírva. Teljesen ki volt fordulva önmagából. Egy ponton elszakadt a cérna, gondoltam megpróbálom valahogy rávenni, sétáljon. megállt a lábán elindultunk de 20 centi múlva húztam a földön, összecsuklott sírva. Hát nem mondom, hogy nem készültem ki, még kiabáltam is. Hazaérve leöltöztettem, kérdeztem kér e enni, inni, mindenre nemleges választ kaptam, úgyhogy felvittem és letettem a kiságyba, pihenjen, ha olyan fáradt, hogy járni sem tud. Én is pihentem, rámfért!! Totál ki voltam... Aztán megkonzultáltuk, igazi dackorszaki mutatvány volt ez. SZUPER!!! Kicsit kitartóbbnak kell lenni, kimenni a látóteréből. Nameg elhatároztam, tolókaros triciklit kéne beszerezni, ha elfárad, hazatolom:D Nemsoká szülinap jön, meglássuk:P
Szóval megnyugodott mindenki délután, kipihenten vacsiztunk. A kis apród.
Saját magát fotózta itt le. Elég profi, nem?
Mivel későn ébredt, nem tudtuk korábban fürdetni, de elrendeztem egyedül a fiúkat, kezdek belerázódni ebbe a feladatba.
Ha Erik nem éhes, igen türelmes.
Fürdés előtt tornára várva. Imád tornázni, végigmosolyogja az egészet mindig. Azért nem fürdé után tornáztatom, mert mindig nagyon fázik olyankor.
A kis cukorfalat, imádom erre a csini kis mellkasra tapasztani a fülem és a szívdobogását hallgatni.
Este beregisztráltam a mamami-ra, Miskolcon a kocsonyafesztiválon egy kendős mami meglátva, hogy Erik a hasamra kötve közlekedik, meginvitált, Rami is ajánlgatja egy ideje úgyhogy mamami lettem tegnap. :D
S nagy hír is érkezett este. MEGSZÜLETETT a legifjabb Hágen, a kis uncsitesó, a kis Attika öcsikéje, ÁDÁM, 4400 grammal és HATVAN centivel, fekete hajkoronával. Üdv idekinn Ádámka, jó egészséget az egész családnak!!
Hibaüzenetet kaptam
2 éve
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése