Alapos, körültekintést igénylő döntés eredményeképp viselte Erik Zuboly Yoda mesteres szerkót s azonnal át is érezte a dolgot s bölcsen kezdett hadonászni miközben sokatmonóan nézett.
Íme az bátyébresztésre kész öccs a kiságy mellett a függöny előtt. Természetesen Toti is Star Warsos pulcsiban jött, mi sem természetesebb:) (Jelzem épp most jelentkezett be Jedi nevezetű kontaktom MSNen, micsoda időzítés). Jött jött, de hova. Hát végre sikerült összeszervezni és nekiveselkedni egy jó kis nyíregyházi kiruccanásnak. A cél: Nyíregyházi Babaklub (Rami Mártikával és Virág Millával és Hangával) majd Nagyiék. Szóval hiába minden erőfeszítést, a négyesen méregető lendőlazangyalok a sok 60s tábla között azt eredményezték, hogy jövök Ottonak egy láda sörrel, ugyanis nem sikerült odaérni tízre:) Ágó kipattant otthon mi suhantunk tova, egészen a Csiriptanya játszóházig. Totika meg volt szeppenve rendesen, mellé is ült a széknek egyemmeg mikor le kellett venni a cipőt. De szerencsére hamar sikerült feloldódnia. Ebben nagy segítséget nyújtott a nagy sárga markolós traktor (lehet nem az de nekem annak tűnik, efféle szakszavakból még erősödnöm kell, főleg egy ilyen kis járműfanatikus mellett:))
A meghívóban leírtak alapján történtek a dolgok. Volt védőnői bemutató babafürdetésről (égő, nem égő, mondott újat, hasznosat:)) A gyerekeknek ( a képen épp Mártika látható a csini farmerjában) ideig óráig lekötötte a figyelmét, inkább a mamikat érdekelte a dolog. A bemutató után lehetett kérdezgetni, az is szuper volt.
Annyira nem tudtam igazából rákoncentrálni, mivel Erik nem aludt valami sokáig a zajban úgyhogy jött a kendőbe, Totikám pedig elvolt jól de mégsem szerettem volna magára hagyni.
Rami őrizte Zubolyt míg én magamraaggattam a kendőt. Mártika figyelgette a dolgot. Egy ideig. Aztán követelte vissza az anyukáját:)
Virág is befutott kis késéssel, a viruló kismama, öröm ránézni:) A csajok pedig szép nagyok:D
Mártika a bemutatós kellékeket megsétáltatta.
A kisfiúk elszeparálódtak a nagy tömegtől.
Toti félve nézte az ovis Bálintot, aki épp a hőn áhított traktort bitorolta.
Rami MeiTaiokat próbálgatott Mártikával.
Édesegyetlen Totikám pedig talált még kisautókat.
S olyan ügyes volt, egyedül felült és leszállt a hintalóról.Mártika és Toti árgus szemekkel figyelték a szomszédban zajló kézművesfoglalkozást.
Majd Toti lelkesen pakolta KI Noé bárkáját. Rengeteg szép fa játék volt a játszóházban egyébként. Erik remekül aludt a kendőben végig. S az öthetes Benőbaba anyukájának sikerült elmondani mi hogyan kötjük a liliputi kendőnket s így ő is sokkal szorosabban tudja kötni az övét, éljenéljen:D
Virág itt gyakorol egy kislánnyal s közben eszmecserél a védőnővel.
Kukucs. Itt már szökésben, a lépcső és egyben a kijárat irányába haladtunk.
Hamar elszaladt ez a két óra, a gyerekek is elfáradtak rendesen, s nem tudtunk túl sokat beszélgetni sem, bár órák sosem bizonyultak még elégnek:D A klub után szétszéledt a csapat, elmentünk a fiúkkal Ágóért s megbeszéltük Virággal h csatlakozzon hozzánk ebédre. Így megcsodálhattam élőben is a hasleevésbiztos étkezést:D
Erik evett a kocsiban aztán a különteremben s utána jó lett megint minden.
Toti furamód leejtett vmit:D Nagyon jót ettünk, köszi Api!!!
A nyíregyi turné záróakkordjaként meglátogattuk Nagyiékat. Dédiékhez ilyen vidáman haladt Toti.
Volt nagy csodálkozás, mekkorára nőttek a fiúk.
Erik növekedése látványosabbnak tűnik.
Toti viszont hozta a formáját. Evett-ivott és pakolt, játszott:)
Miután a karalábé az ágy alá a cipők pedig egy halomba kerültek, lassan indultunk haza. Nagyi és Nagyapa sétáltak le Totival.
Sikeresen hazasenderedtünk, a fiúk aludtak a kocsiban végig.
Boldogan repült Toti fürdeni.
Hol is kezdjem?:D
Erik elalvás előtti edzése
Ez a kép honnan került, nemtudom, de nagyon cukker
Hibaüzenetet kaptam
2 éve







0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése